Külleme

A magyar hidegvérű középnagy fajta, mély mellkasú, dongás, minden testtájában gazdagon izmolt. Szilárd csontozatú, szárazabb izületekkel, keményebb patákkal, acélosabb szervezettel bír, mint a belga hidegvérű.
A feje arányos a testtömeggel, de kissé durva, enyhén burkolt, egyenes profilvonalú. Homloka széles, toroktájéka bő. Nyaka középhosszú, jól izmolt, középmagasan illesztett, enyhén ívelt, néha egyenes. A mar rövid, alacsony, vagy középmagas, mindig jól izmolt.

Reviczky Gyula: Húsvét

Származása

A hidegvérű ló Magyarországon nem őshonos. A XVIII. században a nyugati határvidék (Sopron, Vas, Zala megyék) lakossága Bécs viszonylagos közelsége miatt rendszeresen fuvarozott, főleg gabonaféléket, de más terményeket is Ausztriába. Közben előszeretettel hozta magával az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben a múlt század végére két - eredetében hasonló, de jellegében eltérő tájfajtát, a muraközit és a pinkvafőit hozta létre.

"Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként január 18-án levelet írt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amelyben azt javasolta, hogy egészítsék ki a hazánkban vadászható fajok listáját. Semjén több javaslatot is tett a vadászok megbecsültségének visszaállítására, több fajt is felsorolt, amelyre szívesen lőnének a vadászok. Csakhogy mindegyik védett állat!

Gera Pál természetvédő ezután nyílt levélben kérte a fővadászt szándékai módosítására.

A Dunántúl délnyugati részének meglehetősen heterogén lófajtája volt. Tulajdonképpen a „noricum” hidegvérű csoportjánál legkeletibb tagja, melyet a szomszédos Ausztria (Murinsulaner) Horvátország, és a Muraköz Dráva tájék vidékén tenyésztettek. Vas, Zala és Tolna megyében is igen elterjedt volt. Tájváltozata a pinkafői ló. A század elején pinzgaui, percheron, ardenni és norfolk mének is fedeztek a különböző magyar melegvérű méneken kívül a muraközi fajta körzetében, érthető tehát hogy nem tudott konszolidálódni a fajta.